Magunkról

A kezdetek

Kezdetben Papa sem volt még. Sem eposzok, sem Eposzvilág. De Botti fejében már valami készülődött… A középiskola éveiben egyszer csak arra lett figyelmes, hogy az őt körbeölelő világ és az osztálytársak jellegzetességeinek szemlélése különféle karakterek formájában kel életre lelkében. Az ujjai alatt formálódó lényecskék lassacskán ellepték a tankönyveket, az iskolatáblát, a padokra addig sosem látott alakok karcolódtak. Nem kellett sok idő, hogy barátai és iskolatársai megismerjék ezeket a figurákat. A fura kinézetű, humoros és kedves abszurditással megrajzolt teremtmények lettek az eposzok, akik hamar népszerűvé váltak, igaz, csak szűk körben.

Ezután sok-sok évre ezek a lények csupán Botti rajzain éltek tovább, aki nagy odaadással és szeretettel ápolta, csinosítgatta őket azzal a szándékkal, hogy talán egyszer a nagyközönség számára is megismerhetőek lesznek.

Ez az idő eljött, és ennek gyümölcsét most ti is megízlelhetitek. Sokáig tartott az érési folyamat, de megérte. Nem kellett ehhez más, csak szelíd türelem és egy megfelelő alkotótárs, akivel karöltve útra indíthatta élete meséit.

Jó szórakozást kívánunk.
Szeretettel: Botti
és E.G. Halujan