Teremtés

Kezdetben nem volt más, csak a Papa feje lebegett a semmiben. Nem volt még sem ok, sem okozat, de idő sem, így nem lehet tudni, mi késztette arra, hogy a Papa tudatára ébredjen önmagának. Bensőjéből elégedett, békés, mélyen zengő morgás hallatszott. Szelíd mosolya mögött azonban valami már készülődött.

Szeme lassan kinyílt, és hosszan belélegzett. Feje hatalmasra duzzadt, remegni kezdett, arca vörössé vált, majd minden erejével kifújta a levegőt. A Papa ekkor visszakérdezett a be- és kilégzésre, amely nála a cselekedetekre adott sajátos reakciót jelenti. A visszakérdezés nyomán újabb tett jött létre az előző cselekedetet lemásolva, így ismét egy hosszú belégzés, majd kilégzés követte egymást, végén megint a visszakérdezéssel, egyre intenzívebben. A folyamat szüntelenül újjá szülte önmagát a visszakérdezés révén. Ki- és belégzés… ki- és belégzés… ki és be… ki és be… egyre fokozódó rezgéssé alakulva. Végül nem bírta saját maga iszonyú feszültségét, és a Papa milliárdszor milliárdnyi Papa részecskére szórta szét magát a végtelen sötétségbe, ami valójában az ő árnyéka volt. A Papa részecskék nagy sebességgel szóródtak szét minden irányba.

Más forma ekkor még nem létezett a Papa arcán és fején kívül, így a szétrepülő alkotóelemek mindegyike a Papa arcát hordozta. Az apró Papa fejecskék megállíthatatlanul terjedtek szét a végtelen űrben. A létezés örömében a fejecskék is elkezdtek ki- és belélegezni, természetesen visszakérdezve a cselekedetekre egészen addig, míg a feszültség őket is szét nem robbantotta újabb milliárdnyi Papa részecskére.

Az osztódás végtelen folyamata érzékelhető valóságot hozott létre. A Papa részecskék különféle dolgokká és élőlényekké kezdtek összeállni, de csak úgy kedvük szerint, és mindezt nagyon élvezték. Minél távolabb kerültek a kiinduló ponttól, annál láthatóbbak, kézzelfoghatóbbak lettek, és számtalan formába rendeződtek.

A Papa örömét lelte ebben a játékban, és boldogan hagyta, hogy részecskéi a maguk kedve szerint alakítsák életüket, hogy olyan formában létezhessenek, amilyenben csak szeretnének. Teremtményeit jókedvűen árasztotta el szemlélődő tekintetével, mint büszke szülő, aki gyermekeit egy idő után az életre bízza. Ez a tekintet sosem korholt, nem mérgelődött, vagy elégedetlenkedett, hiszen tudta, hogy az összes parányi rész, amely elhagyta őt, egyszer visszatalál hozzá, és ő ott lesz végtelen türelmével, szelíd mosolyával, de vissza fog kérdezni a visszatérésükre, ezért minden elölről kezdődik majd.

A Papa alkotóelemek létrehoztak hatalmas óceánt égszínkék vízzel, simogató szellőt száraz, sós levegővel, égető tüzet éltető napsugarakkal, és tápanyagokban gazdag nehéz földet. Az óceánban temérdek furcsa élőlénnyé álltak össze csakúgy, mint a szárazföldön. Különböző szervek, karok, lábak, csápok, orrok kezdtek kialakulni, látszólag rendszer nélkül, de mégis tartós formák jöttek létre. Neveket találtak ki maguknak, mintegy önállóságra törekedve. Némelyik név jól érzékeltette gazdája tulajdonságait, vagy foglalkozását, de némelyik elnevezés valahonnan csak úgy előbukkant, és rajta is maradt viselőjén.

Ezek a lények immáron az óceán és a földrész különböző pontjain laknak, és alapvetően vidám közösséget alkotnak. A különbözőségek, a számtalan jellem és tevékenység, valamint az ebből származó viták dacára harmóniában élnek.

Ők az eposzok, akik az Eposzvilág nevezetű társadalmat alkotják.

Amennyiben kíváncsiak vagytok rájuk, és hogy mit is fontos tudni róluk, kattintsatok a Szereplők című részre és olvassátok el.